boldogkert_logo

Lovas Programok a Boldogkertben

Hallgasd meg, hogy mit súgnak a lovak Neked

"A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban"

A lovak már a puszta közelségükkel is a jelen pillanatba röpítenek, hiszen ők mindig a mostban élnek. Ha megérinted őket, nyugalom áraszt el, megnyugszik a légzés, megszűnik a rágódás a múlton, az aggódás a jövőn. Segítségükkel megtapasztalhatod a jelen pillanat gondolattalan, ezért gondtalan és nyugodt erejét és a végtelen teret. A külsőségekre állandó reakciókra kondicionált, duális elménkkel, amivel a hétköznapokban élünk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mi is a természet részei vagyunk. 

A lovak SzívTerében visszatalálsz az egységhez a tiszta természettel. Ez az élmény óriási energiákat szabadít fel, ami segítségedre lesz a hétköznapi életben is. A teljesség érzése ebből az egységélményből és egyensúlyból származik, hiszen ez a jól-lét maga a boldogság.

Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél, vagy amit Veled tettek. De a mostani pillanatról Te döntesz, és ehhez előbb meg kell tapasztalni a végtelen most pillanatát. A lovak segítenek ebben. Gyere és tapasztald meg, hogy a mostban mindig van választásod.